2020. március 18. 10:33 - BalBel

A centrális erőtér repedése, avagy kell-e félnie Orbánnak a 2022-es választásoktól?

Vajon kell-e félnie Orbánnak az őszi önkormányzati választások után, ahol az ellenzéki oldal közös jelöltjei több nagyvárosban, de elsősorban Budapesten megragadták a hatalmat? Vagy a jobb félni, mint megijedni elv alapján félelmeit legyőzve át kell gondolnia politikai stratégiáját, hogy a 2022-es választást meg tudja nyerni a Fidesz?


Nem tudjuk, mi van Orbán fejében. Az azonban biztos, hogy a kormánypárt pártállami berendezkedésének jelei egyre inkább láthatóvá váltak, amit már a saját választóik is kénytelenek tudomásul venni. A választóik 2,2 millióan tíz éve töretlenül segíti hatalomban maradni Orbánt és társait, miközben számukra is egyre világosabbá válik, hogy a kormányzat nem képviseli azokat a polgári értékeket, amelyek miatt egykor megválasztották őket: a kormány szélsőjobboldali törekvései egyre nyilvánvalóbbak.

gyurcsany.jpgForrás:index.hu


De térjünk vissza az önkormányzati választásokra Gyurcsány Ferenc pártelnök a DK kongresszusán elégedetten állapította meg, hogy a centrális erőtér megrepedt. Úgy látszik, bevált a Márky-Zay Péter által modellezett közös ellenzéki jelöltállítás, mert ezek a közös jelöltek szépen behúztak tíz megyei jogú várost, sok kisvárosban idézték elő a fideszes polgármesterek leváltását, és ami a legnagyobb győzelem, Budapest megszerzése előválasztási folyamat után, Karácsony Gergely közös ellenzéki támogatásával.


A Fidesz sokáig nem tért magához, a veszteségeit emésztette, majd ellentámadásba lendült, és különböző, sebtiben hozott és megszavazott törvények segítségével próbálja megbénítani a főváros, és a többi ellenzéki település működését. Kétségtelenül Budapest a kormánypárt legnagyobb vesztesége, a főváros ellenzéki berendezkedésétől szemmel láthatóan kiütéseket kaptak, és úton-útfélen támadják az új városvezetés egész csoportját. Belátja-e valamikor a kormányfő, hogy ezekkel az ellenintézkedésekkel nemcsak a városvezetés munkáját nehezíti meg, hanem a budapesti polgárok életét is?


Személy szerint mégis Gyurcsány Ferenc irritálja őket, legalábbis erre lehet következtetni a Parlament napirend előtti ellenzéki képviselőinek felszólalásaira adott semmitmondó, viszont mindig személyeskedő kormányfői válaszokból. Ezekből kirajzolódik a kormányfő félelme egy esetleges Gyurcsány győzelemtől, ami az önkormányzati választások okozta centrális erőtér megrepedése után nem is olyan lehetetlen.


A veszély tehát valós. Ha az ellenzék a 2022-es választásokra egységet alkot, és közös jelölteket állít, realitása van a kormányváltásnak, hacsak addig jelentősen nem módosítja ismét a kormányzat a választási törvényeket. Nagy kérdés, hogy élni fognak-e ezzel, hiszen eddig is jelentős változtatásokon ment át ez a törvénycsomag, sokan állítják az ellenzéki térfélen, hogy már most sem lehet törvényes úton, választással leváltani a Fideszt. Ehhez hozzájön még a külföldön dolgozó magyarok szavazati jogának megnehezítése, valamint a határon túliak szavazatainak megvásárlása és megkönnyítése.


Mindenesetre Gyurcsány Ferenc és az ellenzéki oldal öröme teljesen megalapozott. Miután évek óta lóg a levegőben a megállapítás, hogy Orbánt régóta a parlamenti ellenzéki képviselők tartják hatalomban, kvázi kollaborálnak vele, jókor jöttek az önkormányzati választások győzelmei. Megcsillant a remény, hogy a Fidesz leváltható. Ugyanakkor sok budapesti értelmiségi polgár számára vált világossá, hogy a polgári Magyarország csupán egy politikai termék a Fidesz számára a hatalomban maradáshoz, a polgári értékek viszont egyáltalán nem fontosak nekik. Kérdés, hogy ez a kiábrándult választói csoport kire húzza be az ikszet 2022-ben.
A centrális erőtér, az Orbán által létrehozott hatalmi szerkezet tehát súlyos repedéseket szenvedett el.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://balrael.blog.hu/api/trackback/id/tr8015532726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felső határ nincs 2020.03.19. 10:26:40

Nem olvastam el, de 2007 ota nem kell felnie.

Ha most ugyes (es eddig az), megint 2/3-a lesz.

clemens 2020.03.19. 11:07:34

"a kormány szélsőjobboldali törekvései egyre nyilvánvalóbbak."
Ezt elfelejtetted kifejteni...
Persze ezzel sehol nem bíbelődnek a "művelt ejrópában", kijelentik, oszt kész

Gösser söralátét 2020.03.19. 11:11:26

Az "ellenzéknek" nagyon oda kell figyelni. Ugyi első körben a jobbik volt aki 2002 után a bomlasztást kapta feladatul vityakirálytól. Miután kiderült, hogy veszélyesek a csúti perifériára tolta őket, de 2022-ben ismét előtérbe kerülhetnek ha a kommerkokeró veszélyben érzi a hatalmát, és ők a részpozíciókért cserébe az anyjukat is eladják vityusnak ha sor kerül rá. A lomposék hibátlanul végezték a feladatukat, de miután még a leghülyébbeknek is nyilvánvaló lett, hogy az összefogás ellen vannak, és feladatuk a bomlasztás, szépen kiszorultak a szemétdombról.
A veszélyt már csak a momentum jelenti, jelenleg ők azok akik vityka érdekében a látszólagos összefosás mögött valójában arra készülnek, hogy adott szituációban megkapva a beígért pozíciókat szétverjék az ellenzéki összefogást.

Clyde Sandy 2020.03.19. 11:18:31

Majd a 2800 forintos csirkemell, a 400 forintos krumpli megoldja a problémát....

Ellenzéki összeFOSÁS 2020.03.19. 11:28:09

"Vajon kell-e félnie Orbánnak az őszi önkormányzati választások után, ""

Miutan a kormany visszaverte Soros Gyorgy arabjait, most pedig az arabok altal terjesztett virust is legyozi, 22 -ben valoszinuleg 4/5-el nyeri a valasztast.

ben2 2020.03.19. 11:31:12

"Ha az ellenzék a 2022-es választásokra egységet alkot, és közös jelölteket állít, realitása van a kormányváltásnak"

Ha ez így lenne, akkor az önkormányzati választásokon tarolnia kellett volna az ellenzéknek.

Szerkezetét tekintve az ellenzék továbbra is zéró összegű játékot játszik ugyanazon a bázison, a bővülés illúzióját az adja, hogy Budapesten a Jobbik bal-kompatibilis szavazóinak nőtt az átszavazási kedve. Azaz 2010-es helyzethez képest annyi változott, hogy a Jobbik szétesésével a Budapestre szorult baloldal képes volt összeszedni a regionális protest szavazatokat.
Ezt országos szintre csak akkor tudnák kiterjeszteni, ha Budapest irányítása soha nem látott sikertörténet lenne, ami meggyőzné a bizonytalan szavazókat.

És itt van az ellenzék legnagyobb hiányossága: még a saját híveik sem hiszik, hogy képesek lennének jól kormányozni, még a legvéresszájúbb ultrák is azzal érvelnek, hogy a "fasisztaorbánnál minden jobb", nem azzal, hogy mégis mihez kezdenének az országgal.
Budapest megszerzése alapvetően teher az ellenzéknek, mert innentől nem lesz elég üres lózungokkal hergelni a protest szavazókat, hanem bizonyítani is lehet, ezért kell is.
És annyi nem lesz elég, hogy "hát nem ment csődbe a főváros, hurrá".

Ami Gyurcsányékat illeti, a DK szekta továbbra is felülről korlátos, gyakorlatilag az MSZP radikalizálódó híveiből tud csak növekedni, a bizonytalanok köréből semmit. Ez jó Fletónak, mert az ellenzék vezéreként tudja előadni magát, de rossz az ellenzéknek, egyrészt mert Fletó az ellenzék vezéreként tudja előadni magát, másrészt mert a nettó ellenzéki szavazatok száma nem változik.

A koronavírus járvány sem segíti az ellenzéket, mert a hatékony válságkezelés mindenhol az aktuális kormányt erősíti oldaltól függetlenül.
Ráadásul az ellenzék ultrái képtelenek visszafogni magukat, ahelyett, hogy kivárnának és a járvány elmúltával hörögnének, hogy mit hogyan kellett volna jobban csinálni, megy a huhogás előre, hogy a vezetés alkalmatlan, nálunk lesz a legsúlyosabb a járvány, mindmeghalunk.
Aztán ha - Orbánék teljesítményétől függetlenül - mégsem, akkor a Fidesznek annyi lesz csak a dolga, hogy a kampányban előszedje az ellenzék mostani nyilatkozatait és nem a migráncsozós mantra lesz a legfőbb kampányfegyverük, hanem a valóság, ami tételesen rácáfol a huhogásra.

Szal persze, teljes körű ellenzéki összefogással van esély a kormányváltásra. Az viszont igen csak kérdéses, hogy valódi, vagy csak elméleti esély.

ben2 2020.03.19. 11:34:50

@Clyde Sandy:

Az alapélelmiszerek drágulásában nincs értelme reménykedni, mert ha tartósan felmegy a csirkemell meg a krumpli ára, akkor a "rezsicsökkentő" kormány boldogan vezeti majd be a hatósái árat és a csirkefarháton élő nyugdíjasok megmentőjeként kezdi a kampányt.

Pillangószelep 2020.03.19. 11:36:09

"Ugyanakkor sok budapesti értelmiségi polgár számára vált világossá, hogy a polgári Magyarország csupán egy politikai termék a Fidesz számára a hatalomban maradáshoz, a polgári értékek viszont egyáltalán nem fontosak nekik. Kérdés, hogy ez a kiábrándult választói csoport kire húzza be az ikszet 2022-ben."

A sok budapesti értelmiségi hál' Istennek nem sok. Van ugye a legendás 5 000, akik nélkül ugyebár nem leht ebben az országban politikát csinálni és van még kb.4-5ezer kísérő, közöttük a cikkíró. Ezek így együtt oda húzzák az ikszet, ahová akarják.
Sokkal jelentősebb tömeg, a budapesti proli tömeg, meg a vörös vírussal fertőzött, akik a budapesti önkormányzati választást is eldöntötték, nem túlnyomóan ugyan, de eldöntötték.
Mi pedig megerősítjük magunkat úgy, hogy 2022-re legalább 3 millióan legyünk és elhárítsuk a veszélyt, amit a baloldali söpredék hozna ránk.

nemecsekerno_007 2020.03.19. 11:42:28

Akkora kommunikációs sallerbe gyalogol az ellenzék és az ő "függetlenobjektív" médiája, hogy a 2/3 adja a másikat.

Elképesztő szerencsénk, hogy nem a mostani ellenzék kormányoz, akkor nekünk kakukk lenne.

n3spr3ss0 2020.03.19. 11:44:01

@clemens: Kicsit tájékozódni kellene, és kiderül mitől vagy fasiszta.

nemecsekerno_007 2020.03.19. 11:44:09

Egyébként felettébb gusztustalan az a pánik-PR amit a 444, index, hvg, 24, Népszava folytat immár egy hónapja. Nyílván csak a tájékoztatási kötelezettségüknek tesznek eleget. Persze.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.19. 12:38:15

A ellenzék szerencsétlenkedés a járvány kapcsán már megnyerte fölényesen a 2022-es választásokat Orbánnak.

2020.03.19. 12:40:46

@Ellenzéki összeFOSÁS:

Sőt! Pápának is kinevezik, bolygót és vagy Naprendszert neveznek el róla, az ország új neve Orbánisztán lesz hivatalosan is, és legyőzi a halált.

Hja, nem.

Billy Hill 2020.03.19. 15:35:10

Hát ez a nem-kell-törlesztőt-fizetni sem az ellenzék felé fogja terelni az ilyesminek örvendő választói csoportokat...

Clyde Sandy 2020.03.19. 21:14:15

@ben2:
Reménykedik a franc, de a tény az : kétszer annyit költök havonta élelmiszerre mint 5 éve
süti beállítások módosítása